Daily Archives: 2018-03-17

Rákóczi-kettős

Published by:

A bratyizó tegeződés onnantól nem zavarta, hogy megtudta, a kettéfűrészelt óriás azért lépett ki a munkahelyéről, mert a főnöke kispórolta a burgonyát a pizzatésztából…. Ekkor Novák eldöntötte, karakán és jellemes fickó a másik, és kedvtelve merült bele a csevejbe. Ez a pizzás ugyanis nem vásárlóként kezelte a betérőket, hanem kapcsolatot teremtett velük, egyfajta ezer éve ismerjük egymást jellegű érzelmi köteléket, amely a gazdagon megrakott, ropogós és mégis omlós költeményeit különösen kívánatosra fűszerezte, és aki rákapott ennek az ízére, az esküdött rá, hogy amennyiben pizzára éhes, azt kizárólag nála érdemes megvennie.
Novák azt is a javára írta, hogy duci, ami ínyencségre utalt, és ebből világosan következett, hogy nem csak enni, hanem elkészíteni is szereti a termékeit. Ugyancsak jó pont volt a röhögésre álló húsos szája, hiszen az ilyen ember szeretheti az életet… Ösztönei azt súgták, ha ez a két hozzávaló megvan a szakácsban, akkor a többivel sem lehet hiba.
Különösen kedvelte a Rákóczi-salátát, az irdatlan adag sajtot, sonkát, tojást és öntetet, éppen csak annyi növényi összetevővel, ami a kívánatos állag eléréséhez kellett. Erre éhezett aznap is, amikor a pizzás kedélyesen elzavarta, arra hivatkozva, hogy éppen családi ebédet tartanak. És valóban, nagy társaság múlatta az időt a teraszon, ám megdöbbenésére nem a kínálatban szereplő termékeket fogyasztották, hanem sertésoldalast, kolbászt, sült császárszalonnát hasábburgonya körítéssel. Az élmény sokkolta, de idővel megmagyarázta magának, hogy miért is enné valaki azt, amit egész nap süt és árusít, és egyébként is, egy kis önző családi idill teljesen illeszkedik a pasasról kialakított képbe.
Aztán pár héttel később beütött a ménkű. Novák felesége látta, amint rendőri közreműködéssel kipakolják a pizzériát. Nagyon úgy tűnt, hogy végrehajtásról lehet szó, és rövidesen más vette át az üzletet, kevésbé bizalomgerjesztő alakok, lehangolóan pocsék kínálattal, egészen pofátlan árakkal.
Novák próbálta kibogozni a történteket, de az internetes kutatásai nem vezettek eredményre. Aztán egy külvárosi sétája során belebotlott a pizzásba. Alig ismerte meg. Arcát merevnek és zártnak, száját pengevékonynak, szemét aprónak és csipásnak látta. A vendéglátós valamelyest felélénkült a találkozástól, de nem mosolyodott el. Novák pedig megtudta tőle, hogy kitették a bérleményből, mivel valaki ráígért a díjára, de semmi baj, a szomszéd utca végén, igaz más cégére alatt, az üzlet remekül folyik tovább. A társa értékesít, ő pedig a konyhában tüsténkedik; olcsóbb is, jobb is, szóval minden szuper.
Novák fellelkesült a hallottakon, és bár pizzamentes korszakát élte, sőt a pazar salátát se kívánta éppen, az egyik délután meglátogatta a pizzás által megadott címet. Kétszer is elhajtott előtte, aztán a fékbe taposott, és dermedten nézte a sötét épület pikkelyesedő cégtábláját, töredezett lépcsőjét, és a bejárat üvegén átsejlő lomokat.
– Senki nem járt ott már évek óta – ecsetelte a feleségének, majd felvetette annak a lehetőségét, hogy a pizzás meggárgyult, és az újrakezdés csak a képzeletében létezik. Novákné, aki igen szerette a négysajtos pizzát, nagyot nyelt, vállat vont, majd megjegyezte: – Nem mindenki képes hordozni a veszteségeit…
Novák bólintott, felidézte az utolsó találkozást, a pizzás fakó tekintetét, egy pillanatra megjelent a szájában a Rákóczi-saláta íze, aztán már csak magának dünnyögte: – Nincsen itt igazság…