az úgy volt pajti, hogy álltunk a hivatal előtt, a második vagy harmadik betonlépcsőn, élesztőszag terjedt a szeszgyár felől, lekvárrá főtt az agyam, de nem mertem odébbállni, vagy az árnyékba húzódni, mert azt mondta, hogy a bejárat előtt várjam, és egyáltalán nem sietett, miért is igyekezett volna, amikor már mindent megkapott. aztán csak odaette a fene, rázta a kezem, közben néztem a vörös hajszálereket az orrán, ő meg csak rázta, rázta és rázta, azt hittem kiakad a könyököm, aztán azt mondta, hogy én ezzel a tanúvallomással annyit tettem Kacsatóvárért, hogy kiérdemeltem legalább egy fél díszsírhelyet.

döntsd bele a barackot a sörbe, úgy jobb lesz… figyeld, haver, milyen választékosan beszélek, művelt ember vagyok, bölcsészkart végeztem, ott kúrtam el, hogy hazatelepültem, és Kacsatóvárra. valamikor folyékonyan olvastam franciául, sőt verset is írtam, az egyiket közölte a megyei irodalmi lap, persze az nem tegnap volt, hittem az effélék fontosságában, aztán az lett a vége, hogy pár napja hamis tanú lettem, legalábbis alátámasztottam Csutori sztoriját arról, hogy miért is kellett a művelődési házra nyert uniós pályázat pénzét a járdára fordítani, merthogy ugyebár az utcai rendezvények és a többi mégse mehet libafosban tipródva, és arról hallgattam, mint a süket disznó a búzában, hogy a járdának Csutori veje volt a kivitelezője, és nem is fű volt ott, pitypanggal, papsajttal meg lóherével, hanem egészen tisztességesen megcsinált betonjárda, mivel az átkos végén kiosztották a lakosságnak e célra a téesz enyhén fagyott cementjét, persze azóta kicsit felrepedezett, meg minden, de attól az még tisztességes járda volt, de hát ide aszfaltozás kellett aranyáron.

Csutori ismeri a dörgést, mindig dicsekedett vele, hogy erdész korában, amikor a másik, ifjabb erdész nem merte megkérni a faluszépe kezét, ő megsúgta neki a szerelem titkát: baszd meg öcsém, késő ősszel állj be az udvarukra egy tűzifával jól megrakott szekérrel, meglátod, egyenesbe jön minden. és így is lett.

persze Csutori nagydumás, kibeszélné a tehénből a borjút, napjában ezerszer elsüti, hogy azért ferdék az erdőszéli fák, mert az erdész oda támasztja a menyecskéket. aztán minden alkalommal baromi jót röhög a saját viccén, reng a nagy, lógó pocakja, persze az ilyesmivel megvette a férfinépet, az asszonyoknak meg eljátssza a nagypapát.

hát ennek az embernek dolgozom már harminc éve, szarér-fosér, most meg a becsületemet is eladtam, és ha legalább egy kocsiderék fával, vagy pár demizson pálinkával fizetett volna ki, azt mondanám, hogy valami hasznom is lett belőle, ehelyett kilátásba helyezett egy fél díszsírhelyet.

látom, csóválod a fejed, nem idevaló vagy, igen, igen, mondtad, hogy amiatt a nő miatt hazafelé betérsz minden útba eső kocsmába, értékelem a diszkréciódat, nem teregeted ki a részleteket, meg azt is látom, hogy figyelsz rám, és nekem most kurva nagy szükségem van a figyelemre.

ez volt az életem öreg, Csutori mindig azt mondta, hogy majd jövőre lesz pénz, meg így, megy úgy, aztán mindig más lett a fontos, én persze alászerveztem, akármit is akart, ott álltam mögötte, mint valami király mögött a kibaszott udvaronca, csakhogy nem nálam volt a kincsesláda kulcsa, azt mindig jól őrizte, és inkább az ellenségeinek adott belőle. tudod haver, a barátnak metszi el a torkát az ilyen, mert az ellenség esetleg védekezik, visszaüt.

persze, persze, kérek még egyet, rendes vagy, már nincs kápém, itt meg nem lehet kártyával fizetni, szóval haverkám, az nagy semmi, hogy begördültem a lába alá, mint a vörös szőnyeg, amin betrappolhat a községházára. a sok ezer ingyen munkaóra is semmi ahhoz képest, hogy most már becsületem sincsen, ráléptem a hamis földre, és vén Márkus módjára esküdtem. talán még a sír is kivet, és az ég se fogadja be a lelkemet. jól van, jól van, nem kiabálok.

ja, hogy kicsoda? ne törődj vele, az egy Arany-ballada, mondtam, hogy bölcsész vagyok, baromi tudással és ésszel számolom a legyeket a kultúrház falán. hol is tartottam? ja, igen, köszönöm. szóval a lelkemnél. amikor átjátszotta a község horgásztavát kavicsbányának, jöttek a falusiak, hogy egyedül én állíthatom meg, mert eleddig oda járt a közösség, kivéve őt, aki inkább pufogtat, és lenézi a pecásokat, szóval nem lesz több törpeharcsázás, keszegezés, pediglen turizmust lehetne fejleszteni erre a gyönyörű tóra, én meg azt mondtam, hogy nem keveredek balhéba vele, szóval most nincs horgásztó, meg nincs tetőtérbeépítés se a kultúrban, van viszont járda, ami tök fölösleges, pláne, hogy aki nem bringán, az gépkocsival közlekedik, elmúlt már az a világ, amikor tehéncsorda bőgött a főúton. hogyan jön ide a lelkem?

az nem tudhatod haverkám. mi is a végzettséged? jogász? akkor pláne nem. jócskán vannak példák a lélek eladására, és bár a végén, kivétel nélkül, minden esetben rossz üzletnek bizonyul az ilyen, azért olyan, hogy a nagy semmiért adták volna el, olyan még a világirodalomban sincsen. ilyen hülye is csak én lehetek. mert azt mondja Csutori, hogy ezzel kiérdemeltem egy fél díszsírhelyet. érted??? egy fél díszsírhelyet! a mi községünk nagyközség ám, nekünk még díszparcellánk is van! nyugszik ott kanonok, meg egyetemi tanár, néprajzkutató, elszármazott kórházi főorvos, hamvaiban hazaköltözött főnemes, és persze a díszpolgárok, közöttük egy túlontúl sikeresen megpokrócozott termelőszövetkezeti-agitátor.

szóval, kérdem én haverkám, egészségedre, kérdem én, hogyan is értsem akkor azt, hogy fél díszsírhelyet kapok? kettévágnak netán? hol húzódik a fél díszhely határa? derékban? az alsótestem lóg ki a parcellából? vagy a felsőtestem? netán az ágyék és az áll tengelyében lesz a választóvonal? vagy rosszul gondolom? lehet, hogy csak osztoznom kell valakivel? besüllyesztenek valaki mellé? vagy hozzám várnak még valakit és addig fagyasztanak, esetleg egy polcon várok kétkilós kartondobozban? ha párosban fekszem, akkor ki lesz felül? esetleg srégen raknak el minket, netán egy kicsit nagyobb ládikóba? oszt akkor seggel leszünk egymásnak, vagy szemtől-szembe? vagy szégyentelenül, egymásba simítva? ki lesz elől, ki lesz hátul? esetleg fejtől-lábig fordítva igazítanak minket el? jó, jó, ne röhögj te jogász, nem vagyok hülye, sokat ittam, de hülye azért nem vagyok. persze, hogy tudom, hogy az egész egy kibaszottul üres ígéret, hiszen ki tarthatná a markát egy sírhelyért? és az a fasz Csutori, amikor kifizetett ezzel az ígérettel, még ebben is kicsinyes volt, mert még ebből is csak felet adott. talán azt szeretné, ha hajtanék, kezemet lábamat törném a semmi másik féléért?

látom már mennél, türelmetlenül dobolsz a bádogon, és össze-összenézel a felszolgálónővel, féltek, hogy elszakad a film, aztán itt leszek ballasztként a nyakatokon. de mielőtt lelépsz, mondjad már meg nekem, mit tehettem volna mást, és azt is mondjad meg, hogy most azért sírok-e lógó takonnyal, mert eladtam a lelkem, vagy azért, mert átvertek az üzleten? egy hete itt iszok, és tegnap megüzente a Csutori, ideje befognom a lepcses pofámat, mert faszul járok. szóval már a félhely sincs meg a díszben. akarom mondani, a sírben. a sárban. ne vonogasd a vállad, menj, szaladj a következő kocsmába, elgyászolni, hogy rosszul dugtál meg egy jó nőt, vagy jól megdugtál egy rossz nőt, vagy hogy nem azt a nőt dugtad meg, akit kellett volna, vagy éppen azt, akit nem kellett volna. menj, szaladj, örülj, mert a lelked még megvan. mi, hogy neked sincs meg? haver, haver, egyetlen komám, ne siess annyira

Fotó: pixabay.com