Ángyi bepakol

– És a furgon? – kérdezte, mire a védő azt felelte, hogy arra nyugodtan keresztet vethet, no de ne legyen telhetetlen, az a lényeg, hogy összességében kedvező az ítélet.

Basszus – gondolta Ángyi János, majd megragadta a konyharuhát, és felitatta a trikójára futott sörhabot. Akkor nyelt félre, amikor eszébe jutott, hogy negyedrendű vádlottnak nevezték. Először azt hitte, rosszul hall, talán hámlottat vagy rámlottat mondtak, bár – ismerte be – az utóbbi csak a képzeletének terméke lehetne, mert ilyen szót korábban nem hallott, hacsak nem egykori szakoktatójától, aki mindig azzal zárta a műszakot, hogy rámolják el a szerszámokat, mielőtt leteszik a munkát. De az nagyon régen volt, szakmunkástanuló korában, amikor még szépek voltak a kilátásai. Legalábbis ilyesmikről beszélt a kövér, melírozott hajó igazgatónő a tanévnyitón, tanévzárón, és minden egyéb olyan eseményen, amelyen alkalma nyílt marokra kapni a mikrofont. Nemhogy kilátás, belátás se jutott végül, hiába mondta olyan szépen a kirendelt védő, legyen belátással, ezt nem úszhatja meg, most olyan idők járnak, hogy kell a statisztikába a kemény ítélet, nincs péterbácsi. A végin persze a vállát lapogatta, látja, elintéztük, csak felfüggesztettet kapott, itt a névjegykártyám, adja oda a komolyabb nehézfiúknak a kricsmiben, mesélje el nekik, milyen ügyesen kihúztam a szarból, ingyen védtem, szóval ez a legkevesebb.

Az első és harmadrendűt nem ismerte, a másodrendű az unokatesója volt, ő mondta, hogy lenne egy hajnali meló, nem tart soká és jól fizet. Ángyi meg örült, mert kicsi volt a furgon, költöztetést nem vállalhatott, amit meg a mosogatógép és hűtőszekrény kiszállításokért kapott, az az éhenhaláshoz se volt elég. Tudta persze, hogy svarcba megy a játék, de nem kérdezősködött, úgy gondolta, fuvarosként ő kívülálló, mondhatni független vállalkozó, megrendeltek tőle egy szolgáltatást, ő meg elvégezte, jóhiszeműen. Ezt így utólag már képes volt megfogalmazni, a bíróságon azonban inába szállt a bátorsága, csak nézett bambán, próbálta kitalálni mi történik. Sokáig úgy érezte, nem lesz itt baj, hiszen szabadlábon védekezhet, amíg a rokont és a többieket pórázon kísérték be. De mivel senki nem mosolygott rá, és vádlottnak nevezték, azért mégiscsak aggódni kezdett. Sokkal jobban szerette volna, ha tanúnak hívják, az bizonyos tekintéllyel és fontossággal járt volna, így azonban hidegen közönyösek voltak vele, talán csak az ügyész mutatott biztatást, amikor kicsit bőbeszédűbben nyilatkozott, amitől az ügyvédek persze idegesek lettek.

Később a söntéspultnál elmagyarázta neki egy nyugdíjas zsaru, ott követte el a fő hibát, hogy belement abba, pénz helyett mobiltelefonokkal fizessék ki, azaz fél tucattal azokból a helyes kis dobozokból, amelyeket raklapszámra hordtak ki a raktárból. És mivelhogy értékesítette ezeket, vagyis egy kivételével, amit megtartott magának, de már az sincs meg, hiszen lefoglalták, szóval ő is vádlott lett, bűnsegédlet vagy mi a túró miatt, és az orvgazdaságot is ráhúzták. Persze látnia kellett mindenkinek abban a vasúti váróteremre hajazó tárgyalóteremben, hogy ő csak egy balek, azonban a furgont mégis elkobozták. Vissza se kapja, világosította fel a kocsmai zsaru, pedig necces volt ez az elkobzás, fellebbeznie kellett volna. De ő nem fellebbezett, mert nem mondta senki, mi az a fellebbezés, az ügyvéd pedig éppen a táskájában kotorászott, ő pedig miután megértette, hogy nem megy börtönbe, megkönnyebbülten beleegyezett az ítéletbe. Azt akkor még nem fogta fel, hogy az egészet a furgonja bánja.

– Megszívtad – mondta a kocsmai cimbora, mert most fuvarozni se tudsz, meg két évig erkölcsi bizonyítványt se kapsz, szóval a munkalehetőségeid is befuccsoltak. Ángyi erre bólogatott, nem tette hozzá, hogy kéthavi albérlettel így is tartozik, a szakmájához meg már öreg, és amúgy se emlékszik abból semmire.

Megitta az utolsó sört a kopott hűtőszekrényből, az ingóságait az ágyra tornyozta, aztán elővett két rafia-szatyrot, és elkezdett belepakolni.  Kevésnek bizonyult a tárolókapacitás, így kiborította, kiválogatta azt, ami fontos volt számára, különös tekintettel az utca hűvösére. Amikor elkészült, a maradékot lehordta a kuka mellé, jó lesz az még a hajléktalanoknak. Amikor rájött, hogy az egyikük akár ő is lehetne, belerúgott a szemeteskukába, röviden felzokogott, könny nélkül, vicsorogva.

 

A szerző nyomtatásban megjelent kötetei megtekinthetők, megvásárolhatók a bookline.hu webáruházban!

 

One thought on “Ángyi bepakol

Comments are closed.