Profán – avagy tollbamondás a pillanatnak

Adott egy hivatal, öt tisztviselő, és egy hét hétköznapjai. Dr. Talán Ipoly helyezkedik és intrikál, dr. Ficsúr lerendez mindenkit, akit utolér, dr. Hugyos Röfögős szaglászik és besúg, dr. Gyomorfekély pedig próbája működésben tartani a rendszert, miközben fokozottan ügyel ráncosodó hátsó felére. Bivalyménhely polgármestere igyekszik megkenni a fogaskerekeket, a maga egyszerűségében manipulálva a rendszert, amit tulajdonképpen nem is ismer. Mindeközben élik életüket, a hétköznap egy-egy napján egyes szám első személyben mesélve a velük történteket, belső beszédüknek megfelelő naturalizmussal. Végül semmi nem úgy történik, amilyen irányba az eseménylánc elindult, azonban nem is ez a lényeg, hanem a félelmek, a bűnök, a szorongások, a látszat mindenhatóságának hajszolása … ahogy az már az egy patológiás hivatal (melyik nem az?) mindennapjain keresztül megfogható -, hogy csak a kötet meghatározó kisregényéről beszéljünk, amihez képest minden más ráadás (egypercesek, színművek).

A kötet a dráma és a humor műfajába egyaránt besorolható, így garantált a nevetés, ám garantált a borzongás is, hiszen az a világ, amelyet bemutat, egy olyan embertelenül abszurd világ, amelyet létrehozni talán csak állam képes.

Ha felkeltettem az érdeklődését, vásárolja meg a könyvet most kedvezményes áron, illetve kövesse a szerző FB olalát!