Az első dühkitörésemet kérdezi, doktornő? Szorítani kezdtem a torkát, és mivel nekinyomtam a falnak, nem igazán tudott mozogni, a keze és a lába viszont szabad volt, de nem ütött, nem is rúgott, nem karmolt, nem feszegette a markomat. Csak fürkészett a félhomályos, dohszagú iroda szürkeségén átragyogó tekintettel, és akkor rádöbbentem, hogy pont ezt akarta. Elengedtem, ám hátrálás közben hanyatt estem a lerúgott cipőmben, beütöttem a tarkómat az üvegborítású dohányzóasztalba. A következő, amit láttam, az iroda alulnézeti képe volt. Furcsa árnyékok játszottak a számítógépes monitor kékesfehér derengésében, ő maga alá húzott lábbal ült a forgószéken, gépelt, teljesen felöltözve, olyan tökéletes frizurával és sminkkel, akárcsak előző reggel. (Folytatás az Eső on-line felületén.)