Author Archives: Győry Domonkos

About Győry Domonkos

Győry Domonkos szerzői honlapja. Álnéven publikáló jogász, könyvtáros, mediátor, könyvtárigazgató.

Ángyi bepakol

Published by:

– És a furgon? – kérdezte, mire a védő azt felelte, hogy arra nyugodtan keresztet vethet, no de ne legyen telhetetlen, az a lényeg, hogy összességében kedvező az ítélet.

Basszus – gondolta Ángyi János, majd megragadta a konyharuhát, és felitatta a trikójára futott sörhabot. Akkor nyelt félre, amikor eszébe jutott, hogy negyedrendű vádlottnak nevezték. Először azt hitte, rosszul hall, talán hámlottat vagy rámlottat mondtak, bár – ismerte be – az utóbbi csak a képzeletének terméke lehetne, mert ilyen szót korábban nem hallott, hacsak nem egykori szakoktatójától, aki mindig azzal zárta a műszakot, hogy rámolják el a szerszámokat, mielőtt leteszik a munkát. De az nagyon régen volt, szakmunkástanuló korában, amikor még szépek voltak a kilátásai. Legalábbis ilyesmikről beszélt a kövér, melírozott hajó igazgatónő a tanévnyitón, tanévzárón, és minden egyéb olyan eseményen, amelyen alkalma nyílt marokra kapni a mikrofont. Nemhogy kilátás, belátás se jutott végül, hiába mondta olyan szépen a kirendelt védő, legyen belátással, ezt nem úszhatja meg, most olyan idők járnak, hogy kell a statisztikába a kemény ítélet, nincs péterbácsi. A végin persze a vállát lapogatta, látja, elintéztük, csak felfüggesztettet kapott, itt a névjegykártyám, adja oda a komolyabb nehézfiúknak a kricsmiben, mesélje el nekik, milyen ügyesen kihúztam a szarból, ingyen védtem, szóval ez a legkevesebb.

Az első és harmadrendűt nem ismerte, a másodrendű az unokatesója volt, ő mondta, hogy lenne egy hajnali meló, nem tart soká és jól fizet. Ángyi meg örült, mert kicsi volt a furgon, költöztetést nem vállalhatott, amit meg a mosogatógép és hűtőszekrény kiszállításokért kapott, az az éhenhaláshoz se volt elég. Tudta persze, hogy svarcba megy a játék, de nem kérdezősködött, úgy gondolta, fuvarosként ő kívülálló, mondhatni független vállalkozó, megrendeltek tőle egy szolgáltatást, ő meg elvégezte, jóhiszeműen. Ezt így utólag már képes volt megfogalmazni, a bíróságon azonban inába szállt a bátorsága, csak nézett bambán, próbálta kitalálni mi történik. Sokáig úgy érezte, nem lesz itt baj, hiszen szabadlábon védekezhet, amíg a rokont és a többieket pórázon kísérték be. De mivel senki nem mosolygott rá, és vádlottnak nevezték, azért mégiscsak aggódni kezdett. Sokkal jobban szerette volna, ha tanúnak hívják, az bizonyos tekintéllyel és fontossággal járt volna, így azonban hidegen közönyösek voltak vele, talán csak az ügyész mutatott biztatást, amikor kicsit bőbeszédűbben nyilatkozott, amitől az ügyvédek persze idegesek lettek.

Később a söntéspultnál elmagyarázta neki egy nyugdíjas zsaru, ott követte el a fő hibát, hogy belement abba, pénz helyett mobiltelefonokkal fizessék ki, azaz fél tucattal azokból a helyes kis dobozokból, amelyeket raklapszámra hordtak ki a raktárból. És mivelhogy értékesítette ezeket, vagyis egy kivételével, amit megtartott magának, de már az sincs meg, hiszen lefoglalták, szóval ő is vádlott lett, bűnsegédlet vagy mi a túró miatt, és az orvgazdaságot is ráhúzták. Persze látnia kellett mindenkinek abban a vasúti váróteremre hajazó tárgyalóteremben, hogy ő csak egy balek, azonban a furgont mégis elkobozták. Vissza se kapja, világosította fel a kocsmai zsaru, pedig necces volt ez az elkobzás, fellebbeznie kellett volna. De ő nem fellebbezett, mert nem mondta senki, mi az a fellebbezés, az ügyvéd pedig éppen a táskájában kotorászott, ő pedig miután megértette, hogy nem megy börtönbe, megkönnyebbülten beleegyezett az ítéletbe. Azt akkor még nem fogta fel, hogy az egészet a furgonja bánja.

– Megszívtad – mondta a kocsmai cimbora, mert most fuvarozni se tudsz, meg két évig erkölcsi bizonyítványt se kapsz, szóval a munkalehetőségeid is befuccsoltak. Ángyi erre bólogatott, nem tette hozzá, hogy kéthavi albérlettel így is tartozik, a szakmájához meg már öreg, és amúgy se emlékszik abból semmire.

Megitta az utolsó sört a kopott hűtőszekrényből, az ingóságait az ágyra tornyozta, aztán elővett két rafia-szatyrot, és elkezdett belepakolni.  Kevésnek bizonyult a tárolókapacitás, így kiborította, kiválogatta azt, ami fontos volt számára, különös tekintettel az utca hűvösére. Amikor elkészült, a maradékot lehordta a kuka mellé, jó lesz az még a hajléktalanoknak. Amikor rájött, hogy az egyikük akár ő is lehetne, belerúgott a szemeteskukába, röviden felzokogott, könny nélkül, vicsorogva.

 

A szerző nyomtatásban megjelent kötetei megtekinthetők, megvásárolhatók a bookline.hu webáruházban!

 

Alagútban

Published by:

A vacsora csapnivaló, az ital és a társaság kitűnő volt, így nem érdekelte az idő múlása, se a vércukorszintje, gyomrát kellemesen melegítette a bordói cuvée, nagy, kopasz fejét zsíros verejték borította, szája széle zsibbadt, elbizonytalanodtak a léptei.

Az osztálytalálkozó az isten háta mögött zajlott, hazafelé párszor eltévedt a peremkerületi éjszakában, ösztönei a távoli, világos ablakok felé vezették. Vissza kell nyernem az irányítást – gondolta, katonai menetelést mímelt, határozottsággal ellensúlyozva ingatagságát, ami pár méterenként kisebb piruettekhez vezetett.

A másfél liter bor alaposan átmosta a veséjét, így növekvő kínban kereste a megkönnyebbülésre alkalmas helyet. Szégyellős lévén, zavarta a közeli országút forgalma, a fákat vékonynak, a bokrokat csenevésznek találta, végül egy rossz szagú aluljáró koromfekete kiszögellését célozta meg. Ahogy lekerült róla a teher, megszűnt a kiszolgáltatottságból eredő félelme, rágyújtott egy cigarettára, és ekkor az öngyújtó lángjánál észrevett egy magzatpózba kuporodó embert.

Bifsztek hunyorgott, arra gondolt, hogy ennyire mégsem lehet részeg. Előhúzta telefonját, bekapcsolta a világítást. Az erős, természetellenes fényben egy hajléktalan vizelettel szennyezett alakja rajzolódott ki. A férfi úgy tartotta a kezét, mint aki ütéstől vagy rúgástól védi magát. Bifsztek egyszerre józan és kimerült lett.

– Miért nem szólt, hogy itt van? – kérdezte.

– Attól féltem, megöl – válaszolta a hajléktalan.

– Ne haragudjon, nem láttam – nyögte. A hajléktalan nem felelt, igyekezett távolabb húzódni tőle. Bifsztek előkotorta a pénztárcáját, két bankjegyet látott, egy húszezrest és egy ezrest. Az előbbit sokallta, az utóbbit nyomorultul kevésnek érezte. Szíve szerint öt, esetleg tízezer forintot adott volna.

Előhúzta a húszezres bankót, majd némi tűnődés után a kisebbik címletet is, és a másik felé nyújtotta. Az nem vette el. Bifsztek letette a papírpénzt a reklámújságból vetett nyoszolyára, aztán furcsa, kacsázó mozgással elfutott.

Otthon bevett némi szódabikarbónát, utána küldött egy aszpirint, levetkőzött, tusolni már nem volt ereje, ragacsos, büdös testtel feküdt az ágyba, rögtön elaludt.

Két órával később, mintha rugóra járna, ülő helyzetbe pattant. Felesége, aki a gyerekek miatt éber alváshoz szokott, szinte azonnal felkönyökölt, és félálomban motyogta: – Mi baj?

– Megöltem egy embert – válaszolta Bifsztek.

– Mit mondtál?

– Semmi, semmi – dőlt vissza Bifsztek, mire az asszony nyomban horkolni kezdett.

Megöltem egy embert – ismételte magában, aztán arra gondolt, hogy nem igazán frappáns ilyen hatásvadász mondattal zárni ezt a napot. De más, jobb, ütősebb összegzés nem jutott az eszébe, így befordult a másik oldalára, remélve, sikerül visszaaludnia.

Nemespenész

Published by:

A kéziratba zuhanva morfondírozott, hogyan küldhetné el a nagyembert a jó büdös francba. Fejbőrén érezte a légkondicionáló fuvallatát, a másodperceket számlálva figyelte a másik fújtatását, azt a dohogásszerű hangot, amiről rossz légpumpák, mozdonyzakatolás, a bálnák kifúvása jutott eszébe.

Sehogy – bugyborékolt habosan a felismerés, hiszen Mogul szegről-végről a főnöke volt. Nem közvetlenül, mert a függelmi láncot bajos lett volna papírra vetni, hiányoztak a lineáris-funkciolális szervezetek ábrázolásakor alkalmazott vonalak és nyilacskák közülük, inkább valamiféle szemmel nem látható, különös rezgés határozta meg a kapcsolatukat: Mogul lehetséges befolyása a jövő eshetőségeire, tevőlegesen, vagy mindössze létezésével meggörbítve a szervezeti, illetve akármilyen erőtereket, amelyek Bifsztek helyzetét befolyásolhatják.

Szorongott, de annyira mégsem, alamuszi óvatossággal ne használja ki a hűbéri lánc errodálódását. Önbecsülésének védelmében megkockáztatott némi ficánkolást. Sejtette, hogy Mogul feszülten figyel, nyelve húsos ajkát nyalogatja, prédájára vár. Felnézett az óriástojásra emlékeztető, olajosan fénylő arcra, sokadszor rácsodálkozott a gyermeki naivitás és az élvhajhász ravaszság különös elegyére.

– Mit szeretnél ebből kihozni? – kérdezte.

Mogul ravaszkásan csippentett szemével, majd elmesélte, amit Bifsztek jól tudott: a gyerekesen megfogalmazott, hevenyészett, lényegében semmitmondó írásból tudományos színvonalú közleményt kell eszkábálni, mégpedig azonnal, mivel Mogul, kapcsolati hálóján keresztül látatlanban lezsírozta a nagyon tudományos szaklapban történő megjelenést.

Ismét a papírlapokra fordította tekintetét, csüggedten kereste a kibúvót, de jól tudta, már abban a pillanatban csatát vesztett, amikor Mogul berobbant az irodájába. Legyűrte gyávaságát, sőt furcsa büszkeséget érzett frissen támadt karakánsága miatt: – Nézd, ehhez varázslónak kell lenni…

Meglepetésére Mogul arcára széles mosoly terült:

– Éppen ezért hoztam tehozzád!

Bifszteket fáradság öntötte el. Úgy döntött, elmondja a feltételeit, de mielőtt szóra nyílott volna a szája, Mogul boldog csápolással elviharzott.

Egy hétig dolgozott a tanulmányon, mivel javíthatatlannak találta, ezért teljesen újat írt, elolvasta a témába vágó legfontosabb hazai és külföldi írásokat, és a végére már kapizsgálta, hogy miről is van szó, és emelkedő hangulatban dolgozott a szövegen.

– Mintha értenék hozzá – dünnyögte elégedetten.

Azt sejtette, hogy Mogult ezért a publikációért nem terjesztik fel Nobel-díjra, azonban biztos volt benne, hogy a szerkesztői szívrohamot se kapnak tőle. A kísérő e-mailben mindenesetre Mogul lelkére kötötte, a szöveget feltétlen lektoráltassa, és bár biztos volt abban, hogy ez elmarad, kellettek ezek a sorok a biztonságérzetéhez.

Két hónap múlva, a kereskedelmi és iparkamara sajtótájékoztatóján találkozott Mogullal, ahová azért ment el, mert annak titkárnője felhívta, hogy a főnöke nagyon számít rá, és szeretné megköszönni a segítségét egy rendkívül fontos ügyben.

Bifsztek boldog ábrándokkal érkezett, aztán végigszenvedte az unalmas sajtótájékoztatót, és az utolsók között ballagott kifelé, kedveszegetten, hogy már megint átverték, ám ekkor Mogul könyökön ragadta, és betuszkolta a kereskedelmi és iparkamara mellékhelyiségébe.

Döbbenten hunyorgott a fehér színű fényben, a csempékig hátrált, de nem tudta elkerülni, hogy Mogul meg ne ölelje, két cuppanós puszit nyomva az arcára.

– Köszönöm barátom! – mennydörögte, vaskos borítékot nyomva a kezébe, majd ugyanazzal a lendülettel bevonult az egyik fülkébe.

Bifsztek villámgyorsan a belső zsebébe süllyesztette a borítékot, és elillant a művirágillatú falanszterből. A lépcsőt választotta lift helyett, közben két ujjal szorítva a zakójában lapuló szerzeményt, latolgatta, mennyi lehet benne.

Beült tíz éves gépkocsijába, és arra gondolt, most végre rendbe hozathatja a légkondicionálót. A borítékban azonban pénz helyett a tudományos lap különnyomata lapult, Mogul lendületes dedikációjával.

– Ó, hogy basznád meg! – morogta, aztán beröffentette a dízelmotort, és leengedte az ablakot.

 

(Az szerző korábbi írásait tartalmazó kötet a kereskedelmi forgalomban megrendelhető.)

Online

Published by:

Iciri-piciri kicsi bolt. Mustárt kérek, tubusosat. Az eladó azt mondja, már lezárta a kasszát. Amit az állambácsi meredten figyel.
Szomorú képemet látván kérdezi, tudom-e igazolni, hogy nem az adóhatóságtól vagyok? Erre mutatom a hentesnél vásárolt szafaládét.
Nézi-nézi, majd felteszi a keresztkérdést: - Zsömlét nem eszik hozzá?
Rábököm a pocakomra, magyarázom, miért nem. Fejcsóválva hallgatja, sokat látott szeme szomorú. Aztán leveszi a tubust a polcról. Két péksüteményt ráadásnak kapok.


(Az szerző korábbi írásait tartalmazó kötet a kereskedelmi forgalomban megrendelhető.)

Isler

Published by:

Mackótestvérrel a parkolóban. Nézzük a dagadt fickót, éppen islert zabál. Nyitott dzsekije neonkék foglalatba rakja úszógumiját, pólója hatalmas amerikai zászló. Csukaszürke mackónadrágot visel, szárát fekete bakancsba tűrte.
- Én is így öltözködöm majd, ha kihúzzák a lottószelvényemet - suttogom megfázós-rekedten.
- Ez annyira drága lenne? - kérdezi a haver, mire a fejemet rázom: 
- Éppenséggel nem. Ez itt a lényeg.
Rövid csönd, majd indítványozom, hogy mi is vegyünk islert. Mackótestvérből sugárzik a megkönnyebbülés. Ő a kézzelfogható dolgok híve.

(Az szerző korábbi írásait tartalmazó kötet a kereskedelmi forgalomban megrendelhető.)

Önszabályozás

Published by:

Elsőrangú mignont ettem egy hmm… harmadrangú büfében.
Jó közalkalmazotti stílusban vissza is jeleztem: – Azt hittem, ilyen jó süti csak cukrászdában kapható.
Mire a válasz: – Édes aranyom, akik ide járnak, agyonütnének, ha rossz árut kapnának a pénzükért.
Ma újraértelmeztem a népfelség elvét. 🙂

(Az szerző korábbi írásait tartalmazó kötet a kereskedelmi forgalomban megrendelhető.)

Méltósággal

Published by:

Buszsöfőr. Huszonhét éve beiratkozott abba a kis fiókkönyvtárba, ahol akkoriban dolgoztam. Körülbelül öt percnyit beszélgettünk.

Tizenöt évvel később pár szót váltottunk a busztípusokkal kapcsolatos tapasztalatairól.

Huszonhét éve köszönünk egymásnak. Soha nem láttam derűsnek. Ma reggel is komoly méltósággal üdvözölt fülkéje magasságából.

Kapcsolatunk kiegyensúlyozott. Értékes számomra.

SEMMI SZEMÉLYES

Published by:

Tar vigéc tumkol egyet fizetsz, kettőt kapsz hajnövesztő csodaszerrel. Azt mondja, kiűzi a fejbőrömből a tesztoszteront, és heteken bévül nagy, lobogó üstököt fogok ereszteni.
– Önnél bevált? – kérdezem tükrösen sima koponyájára tekintve.
Szeme se rebben, széles, nikotin-sárga tenyerével végigsimít kopasz fején: – Ez csak a látszat.
– Akkor én is a látszatot választanám – felelem.
Némán pakol a táskájába, köszönés nélkül indul kifelé.
– Boldog Karácsonyt! – mondom a hátának. Megpördül, furcsán néz, majd megjegyzi: – Ez csak üzlet volt, semmi személyes!
Bólintok, megismétlem: – Csak üzlet volt, semmi személyes…

(Az szerző korábbi írásait tartalmazó kötet a kereskedelmi forgalomban megrendelhető.)

SZÍNEZŐDIK

Published by:

Péntek este. Két tagbaszakadt mackó brummog előttem a Lidlben. Egyiken zöld, másikon kék kezeslábas és pufajka, nehéz olajszag burkolja be őket. A polc italkínálatára koncentrálnak, iszonyú figyelemmel.
– Most én hívlak meg Téged! – mondja a zöld pufajka, dörmögéséből nagylelkűség és az e fölötti elérzékenyülés érződik.
– A fekete címkést vedd meg, amit Te szeretsz – válaszolja hasonló tónusban a kék pufajka.
Csendben várom, hogy elférjek mellettük, közben elmémben barátságosabbra színeződik a “szesztestvér” kifejezés.

 

(Az szerző korábbi írásait tartalmazó kötet a kereskedelmi forgalomban megrendelhető.)

ILONKA UTCA

Published by:

A Szabó Ilonka utca lépcsője felé baktattam a Várból, előkészítve egy ötszázast, amelyet annak a hajléktalan férfinek szántam, akit odafelé elképesztően sok bőrönd társaságában láttam a fal tövében.
A bőröndök ezúttal sehol, a férfi egy zsebrádió fölé hajolt, és operaáriát hallgatott elmerülten. Annyira zavarba jöttem, hogy még a Batthyány téren is a markomban szorongattam a bankjegyet.
– A műveltség nem kifizetődő – mormoltam a közhelyízű szitkot, azzal beültem az olasz pizzázóba.

 

(Az szerző korábbi írásait tartalmazó kötet a kereskedelmi forgalomban megrendelhető.)