Győr, a Vásárcsarnoknál lévő TESCO mögötti, nyomorúságosan zsúfolt utat teljes egészében eltorlaszolja egy nehézkesen manőverező, rozzant teherautó. Egyre többen várakozunk mögötte, előttem egy csillogó WW Passat, utánam a fél város. A Passatban ülő hölgy pár percig bírja, aztán belefekszik a dudába. Végtelennek tűnő kürtölés után kipattan a járműből, hogy tréningruhába csomagolt nyolcvan kilójával nyomatékosítsa haragját.
Szőkére festett, letapadt haját a szél se kapja fel, fekete szemöldökét haragosan az égig húzza, némileg duzzadt orcájából az orkán süvölt.
Pillanatokon belül a másik gépkocsivezető is a porondra perdül, az ő tréningruhája máshonnét való, és széles gesztusokkal ad elő egy mélységesen alulszocializált kommunikációs repertoárt, keresztültörve mindenféle személyes zónán, halált és rothadást ígérve üvöltve.
Amikor úgy tűnik, hogy tettlegességbe fordul az előadás, leengedem az ablakom, eszemben sincs szólni, ennyi is elég, a teherkocsi vezetője észleli, hogy egy potenciálisan szavahihetőnek tűnő szemtanú figyel. A hölgy közben a járművemhez rohan, feltépi az ajtaját, és rám förmed:
– Uram, tegyen valamit!
Visszacsukom az ajtót és a távolodó teherautó platóján billegő használt kartonok után mutatok:
– Hölgyem, indulhat, szabad az út!
Durcásan visszaül, elindul a kocsisor. Szépen, követési távolságot betartva ballagunk, aztán az első útkereszteződésnél a teherautós és a Passat nagy ívben balra, én meg kis ívben jobbra fordulok.
Tulajdonképpen nem történt semmi.
(Az írást tartalmazó könyv a kereskedelmi forgalomban megrendelhető.)